Számold össze áldásaidat!

Megkoronázod az esztendõt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség fakad
                                                                                                                                                                Zsolt. 65:12

Van egy kifejezés az angol nyelvben, mely ez esetben is igencsak találó és sokatmondó: count your blessings. Azaz, számláld meg áldásaidat! Az embernek  szervező szelleme mindannyiunkat arra tesz hajlamossá, hogy valamilyen munkának, tevékenységnek vagy időszaknak az elején terveket készítsünk, majd nekilátva szinte megállás nélkül végezzük, amit feltettünk magunkban, s alig a végére érve álljunk meg, s kertsünk sort az elszámolásra, mérlegelve veszteséget és nyereséget, kudarcot és sikert. Az esztendőnek az egészére nézve is igaz ez. Holnap reggelig megteszik sokan a híres újévi fogadalmakat, bízván abba, hogy az idői határkőhöz kapcsolódva, sikerül ezeket meg is tartani. Ma este azonban még visszanézünk valamennyien a mögöttünk elmaradó időszakra.

Ajánlom,  tegyük most mi is ezt az ünnepi vacsora elfogyasztása előtt, a pezsgő és tüzijáték durrantása előtt. Ám kimondottan arra téve hangsúlyt, amit a címben is kiemeltem: számláljuk meg áldásainkat, amiket Istentől kaptunk ez évben! Mert bizonyára volt ilyen ebben az évben, nem is kevés.

1.       Első sorban hálát adhatunk életünkért. Banálisnak tűnhet, de bizony ezt is Neki kösöznhetjük, s az áldásai közé sorolhatjuk. Nem csak ezért a fizikai életért, nem csak azért, hogy vér pumpál az ereinkben, s még 360-szor láttunk új reggelt megvirradni. Azért is, hogy ez minőségi, hasznos, és célszerű, értelmes élet, mivel ismerjük az Urat, s az Ő tervét mivelünk. És gazdag, reményteljes élet, tudván, hogy megváltott emberekként, a feltámadás és az üdvösség várományosaiként töltjük napjainkat s éveinket.

2.       Azért is hálásak lehetünk, hogy mivel ismerjük Őt, tudjuk, hogy nem vagyunk soha egyedül, nem vagyunk magunkra hagyatva. Szentlelke által közel van a mi szívünkhöz, s csak oda kell rá figyelni, halljuk szerető, jót akaró parancsolatait, tanácsait.

Ami csodálatosabb és áldottabb, hogy Ő is hall bennünket, és meg is hallgat! Mekkora áldás az is, hogy Imádságban bármikor hozzá fordulhatunk, s Ő megadja azt, amire szükségünk van, amikor szükségünk van rá, sokszor még mielőtt kérnénk! Gondoljunk csk bele, hányszor hallgatta meg imáinkat Isten az elmúlt egy esztendőben? Maradtunk-e kenyér, hajlék, segítség nélkül? Vagy akadt-e mindig valaki, aki kisegítsen a legnagyobb nehézségből is? Hányszor ajándékozott meg egészséggel, erővel, munkakedvvel, fantáziával, alkotó- és kézpelőerővel, testi, lelki és szellemi firssességgel? Hányszor őrzött meg rablóktól, csalóktól, rosszakaróktól, ellenségtől? Hányszor meg hányszor óvott veszedelemtől, balesettől, testi betegségtől, lelki depressziótól, búskomorságtól? És valamennyiszer ezek mégis elértek bennünket, nem meggyógyultunk, felépültünk valamennyiszer, hála az Ő kegyelmének, s azoknak az eszközöknek, szakértő orvosoknak, akiket Ő rendelt?

3.       Igaz, némelyek közülünk nem tudtak egész végig jönni velünk a földi élet göröngyös útján, s elmaradoztak mellőlünk. Azonban efelől se bánkódjunk, hiszen ők hazatértek. Inkább afelől legyünk hálásak, hogy ismerhettük őket, együtt küzdöttünk meg a nehézségekkel, kihívásokkal, és együtt örültünk a sikereknek, így gazdagítottuk egymás életét. Azért legyünk hálásak, hogy mellettünk lehettek. És legyünk hálásak akik még mindig áldások a mi életünkben!

4.       Végül azonban, ebbe számításba vegyük be azt is, hogy mi mikor voltunk áldások mások számára, szeretteink, felebarátaink életében! Ez év leforgása alatt, hányszor fogadtunk szívesen asztalunkhoz rokont vagy idegent, hányszor gondoskodtunk róla, hogy akinek mára nem adatott meg a mindennapi, az sem maradjon éhesen? Hányszor fogadtunk be hajlékunkba valakit, és helyet adtunk neki, ahol meghúzódha, megpihenhet. Hányszor fogadtunk be valakit életünkbe az idén? Baráti szeretetünk melegségénél, a valakihez tartozás erős védőfalán belül, esélyt adtunk számára a megnyugvásra. Hányszor álltunk meg betegágy mellett, kerestünk fel magányosakat, segítettünk a rászorulókon –nem csak anyagiakban, hanem egyébben is, egy-egy szívességgel, hatalmas segítséggel? Probléma megoldásával, gyötrő kérdés megválaszolásával. Hányszor bocsájtottunk meg, ástunk el régi haragok csatabárdjait, nyújtottunk baráti jobbot? Hányszor vígasztaltunk, bátorítottunk, szereztünk örömöt, teremtettünk meghitt légkört, kedélyes környezetet, fakasztottunk mosolyt? Hányszor ajándékoztunk valakinek időt, figyelmet, törődést, meghallgatást, szeretetet. Hányszor erösítettünk hitet gerjesztettünk reményt, bizalmat, szítottunk lelkesedést?

Valahányszor ezt megtettünk, mi magunk is áldások voltunk,  és ezt is feltétlenül fel kell venni! kell hálálnunk. Mert nem a magunk dicsősége és dicsérete! Hanem annak jele és bizonyítéka, hogy valóban megéltük hitünket. Annak, hogy elhívatottságunk, kiválasztottságunk semmiképp nem különcködés, nagyzolásnak oka, hanem istenfiúságunknak forrása és áradása. Amint a jó fát a gyümölcséről lehet megítélni, úgy a mi életünknek lelki gyümölcsei is annak tanusítói, hogy Krisztus neve rajtunk nem külsőség és nem hangzatos, de üres cím. Viszont jelszó az, mely természetünk részeként, tudatosan vagy azon kívül, a jónak cselekvésére buzdít.

Ez pedig a legfőbb áldás a mi életünkben. Krisztus valósága. Ő, aki az alfa és az omega, az első és az utolsó. E legfőbb áldásnak summájába, végösszegébe számoljuk ez elmúlóban levő áldott esztendőt, s kérjük Istent, hogy ugyancsak így legyen velünk az új esztendőben is, segedelmével, kegyelmével, jóakaratával, szeretetével.

Boldog, áldott új esztendőt kívánok!